Hogy miért jók az online játékok? Elsősorban azért, mert bármikor és szinte bárhonnan lehet játszani őket: otthon egyedül, vagy közösen a barátokkal, de esetenként hosszú utazás közben is a vonaton, autóbuszon – mindössze a megfelelő technikai felszerelés szükséges hozzá.
Az online játékok tehát bármikor elérhetőek, nagyszerű kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget biztosítva bármely korosztálynak! Az interneten mindenki megtalálhatja azt a típusú játékot, amely a leginkább illik a személyiségéhez és a temperamentumához. Vannak, akik inkább a logikai jellegű vagy az ügyességi online játékok mellett szavaznak, vagy pedig az olyanokat szeretik, amelyek keretében ismereteiket, egy-egy témakörben való jártasságukat tehetik próbára. És vannak olyanok is, akik főleg a stratégiai jellegű, esetleg lövöldözős-verekedős játékokat részesítik előnyben. Ez utóbbi természetesen inkább a fiúkra, illetve a férfiakra a jellemző, míg a lányok például biztosan nagyobb örömüket fogják lelni a csókolózós játékok játszásában. Ez természetes is, hiszen nincs szebb dolog ezen a világon a szerelemnél!